Általános információk a Dél-alföldi Borsuli tanfolyamairól

Érdeklődik a bor iránt, jelentkezne tanfolyamra, de nem tudja melyik kurzus Önnek a legmegfelelőbb? Szívesen segítek az eligazodásban, választásban. Hívjon a +36 30 2077 859-es, vagy a +36 70 6020 770-es telefonszámon, vagy írjon e-mailt a Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.   címre.
 
Jelentkezés feltételei

A jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 18. életév.
Tanfolyamainkra és kurzusainkra szeretettel látunk minden érdeklődőt.
Az egyes szintek valamelyest egymásra épülnek, de megfelelő előképzettséggel magasabb szinteken is lehet folytatni az ismeretek bővítését. Ebben az esetben nélkülözhetetlen alapfeltétel a szakszerű kóstolási tapasztalat, alapfokú borismeret.
 
Jelentkezés módja

Online jelentkezési lap kitöltésével interneten keresztül. 1-2 napon belül jelentkezése visszaigazolásra kerül.


Az oktatás módszertana

Az oktatás szóbeli előadásokra, valamint vezetett, interaktív borkóstolásokra épül, de önálló, otthoni tanulást és felkészülést is igényel. Az előadások elsődleges célja a változott igényeknek és új fogyasztási szokásoknak megfelelő italismeret. Ebben döntő szereppel bír az ismeretszerző (és nem örömszerző, élvezeti célú) borkóstolás személyi és technikai feltételeinek, valamint módszereinek elsajátítása.
 
A WSET oktatási  tematikáját  követjük. Ennek a módszernek a lényege az egyensúly-centrikus borértékelés, mely alapelvet követi a világ valamennyi ismert kereskedője, szállodája, vendéglátóhelye és a szakírók köre is.
 
Az oktatás magyar nyelven történik.

Bővebben: Tudnivalók

Általános információk a Dél-alföldi Borsuli tanfolyamairól

Érdeklődik a bor iránt, jelentkezne tanfolyamra, de nem tudja melyik kurzus Önnek a legmegfelelőbb? Szívesen segítek az eligazodásban, választásban. Hívjon a +36 30 2077 859-es, vagy a +36 70 6020 770-es telefonszámon, vagy írjon e-mailt a Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.   címre.
 
Jelentkezés feltételei

A jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 18. életév.
Tanfolyamainkra és kurzusainkra szeretettel látunk minden érdeklődőt.
Az egyes szintek valamelyest egymásra épülnek, de megfelelő előképzettséggel magasabb szinteken is lehet folytatni az ismeretek bővítését. Ebben az esetben nélkülözhetetlen alapfeltétel a szakszerű kóstolási tapasztalat, alapfokú borismeret.
 
Jelentkezés módja

Online jelentkezési lap kitöltésével interneten keresztül. 1-2 napon belül jelentkezése visszaigazolásra kerül. A Letöltéshez kattintson ide!


Az oktatás módszertana

Az oktatás szóbeli előadásokra, valamint vezetett, interaktív borkóstolásokra épül, de önálló, otthoni tanulást és felkészülést is igényel. Az előadások elsődleges célja a változott igényeknek és új fogyasztási szokásoknak megfelelő italismeret. Ebben döntő szereppel bír az ismeretszerző (és nem örömszerző, élvezeti célú) borkóstolás személyi és technikai feltételeinek, valamint módszereinek elsajátítása.
 
A WSET oktatási  tematikáját  követjük. Ennek a módszernek a lényege az egyensúly-centrikus borértékelés, mely alapelvet követi a világ valamennyi ismert kereskedője, szállodája, vendéglátóhelye és a szakírók köre is.
 
Az oktatás magyar nyelven történik.

Bővebben: Tudnivalók (2)

Kiadványaink

 

Mészáros Gabriella - Sánta Zoltán
Bortanönyv I. - a világ borai

Globális látásmód térképekkel, földrajzzal, történelemmel, éghajlati tényezőkkel, gasztronómiával, több mint 620 oldalon.
A borvilág átfogó, rendszerezett , naprakész ismerete.
Kiadó: Bormatura Kft.
Megrendelhető:Dél-Alföldi Borsuli
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Tel.:+36 30 2077 859;  +36 70 6020 770
Beiratkozott hallgatóknak: 7 000.- Ft.

Mészáros Gabriella - Rohály Gábor - Nagymarosy András
Bortanönyv - a Kárpát-medence borai II.

Kárpát-medence és Magyarország átfogó, naprakész borismerete , a bor tudománya, geológia, biológia, kémia, fizika, filozófia, történelem.
Kiadó: Bormatura Kft
Megrendelhető:Dél-Alföldi Borsuli
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.

Tel.:+36 30 2077 859; +36 70 6020 770
Beiratkozott hallgatóknak: 6 000.- Ft

Rohály - Mészáros
Borkalauz 2010-2011

A Rohály-Mészáros szerzőpáros 16. éve adja ki minden évben a Borkalauzt.

Megvásárolható a kiadónál és a nagyobb könyvesboltokban.

Kiadó: AKó Gasztrinómiai Tanácsad és Kiadó Kft.
1026 Budapest, Pasaréti út 14. fsz.
megrendelhető: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez. , +361 202 2886

Rohály - Mészáros
Wineguide Hungary 2010-2011

A Rohály-Mészáros szerzőpáros 16. éve adja ki minden évben a Borkalauzt.
2006 után a 2010-2011-es kiadás angol nyelven is megjelenik 2010. decemberében.

Magyar borokról angolul - Vinoport
Megvásárolható a kiadónál, és a nagyobb könyvesboltokban.
Kiadó: Bormatura Kft.
1026 Budapest, Pasaréti út 14. fsz.
megrendelhető: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez. , +361 202 2886

dr Prónay Bence - Borjogi alapismeretek

A könyv a borjog alapvető közösségi és hazai szabályait dolgozza fel kézikönyvszerűen. A könyv szerkezete a vonatkozó fogyasztóvédelmi alapokra épül és a bor elkészítésének folyamatához kötődő szabályokat veszi sorra a szőlőültetvénytől a bor forgalmazásáig. A könyv elsődleges célja, hogy olvasói rendszerében lássák az alkalmazandó borjogi szabályokat, valamint, hogy könnyen értelmezhető és kezelhető kézikönyvként segítse a borászok munkáját, ismeretterjesztőként szolgáljon a tanulni vágyók számára
Megvásárolható: a Borkollégiumban
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
megrendelhető: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez. , +361 202 2886

Looking behind the label (WSET Level 2)
Looking behind the label - munkafüzet (WSET Level 2)
Was das Etikett verrat (WSET Level 2)
Was das Etikett verrat - munkafüzet (WSET Level 2)

Exploring the world of wines and spirits (WSET Level 3)
Exploring the world of wines and spirits - munaküzet(WSET Level 3)
Alles über Wein und Spirituosen (WSET Level 3)
Alles über Wein und Spirituosent - munkafüzet (WSET Level 3)

WSET - WINE AND SPIRIT EDUCATION TRUST

A kóstolási rendszerek kialakításában a Wine & Spirit Education Trust úttörő szerepet vállalt. Az iskola 1969-ben alakult, képzési szintjei egymásra építkeznek. Az első szint az alapfogalmak tisztázásával foglalkozik, úgymint borfajták, tárolási hőmérsékletek, felszolgálással kapcsolatos fogalmak, alapvető étel-ital párosítási szabályok. A legmagasabb képzési szintjük (4. szint) a Nemzetközi Borakadémikus szint. Ennek keretében a szőlőtermesztéssel, termőterületekkel, borral, párlatokkal, pezsgőkkel, erősített borokkal, borfogyasztással, nemzetközi tendenciákkal kapcsolatos ismeretet kell elsajátítani, dolgozatokkal és vizsgákkal kell számot adni a megszerzett tudásról.

Az egyes szintek az elméleti oktatás mellett megfelelő kóstolási képzést is tartalmaznak. Tévedés ne essék, itt most nem egy pontozási rendszer oktatásáról van szó! A többszintesre kialakított kóstolási rendszer kinek-kinek tudása, gyakorlata szerint jelent mankót a borok bírálásához. Továbbá igen hasznos azok számára, akik majdan hivatalos bírálók lesznek egy-egy borversenyen.

A kóstolási rendszereik alapgondolata a borok egyensúlyának elemzése horizontálisan és vertikálisan egyaránt. A horizontális egyensúly három alappilléren nyugszik: sav, alkohol és test képezi a bírálati pontokat. E három pillért úgy kell elképzelni, mint egy háromlábú asztalt, melyre egy kis labdát helyezünk. Ha a pillérek bármelyike nem tartja a lépést a másik kettővel, borul az egyensúly, a labda pedig legurul az asztalról.
Függőleges síkon több aspektusból kell vizsgálnunk a bort. Itt a megjelenés, illat, íz, lecsengés a négy fontos tényező.
A díszítő elemek nem másodlagosak, de a WSET szerint az előbb tárgyalt tényezők mindennél fontosabbak.